Szerződéskötési tippek


Kutatási szerződés bio növénytermesztésre

Azt már tudjuk, hogy az a bio, ami megfelel a törvényi feltételeknek. Tehát akkor olyan embert kell keresni, aki nemcsak az agrártechnológiához ért, de otthon van a jogszabályi környezet változásaiban is.

A kutatási szerződés sajátossága egy ún. szerencseelem, amely azt jelenti, hogy a megbízott kutató mindent megtesz az eredmény érdekében, hogy eredményt érjen el, de ha az derül ki, hogy lehetetlen megvalósítani a kitűzött célt, az is eredmény lehet, így járhat neki a kitűzött díj. De le kell szögeznem, hogy a szabályozás jellege szerint ez a szerződéstípus vállalkozási és nem megbízási jellegű. Itt található kutatási szerződés bio növénytermesztéshez.

Tekintettel arra, hogy a kutatás során létrehozott szellemi alkotások levédhetőek, ezért a megbízott csak a megrendelő hozzájárulásával vehet igénybe alvállalkozói segítséget, hiszen így elejét veheti az új eredmények világgá kürtölésének, vagy a konkurenciának történő kiszivárogtatásának. Ugyanakkor a megrendelő is csak a kutató által meghatározott célra használhatja fel a kutató szolgáltatását, így a kutató is bebiztosíthatja magát pl. egy nívótlan megjelentetés ellen.

dr. Némethy Zsuzsanna
jogi on-line tartalom menedzser
 

 
 
[Némethy Zsuzsanna - 2010. május 20. 10:26]
 
Nincs még értékelés