Épülettervezési és tervezői művezetési szerződés
Egy családi ház vagy egy társasház megtervezése igen komplex feladat, aminek jó, ha minden fázisát szabályozzák a szerződő felek. Ezzel egy 2:1-ben szerződést kaphatsz: ha tetszik a tervezés, akkor a kivitelezéshez is igénybe veheted a tervezőt.
Az építészeti megtervezés jelenti az előtanulmányok (koncepciótervek), az építészeti-műszaki tervdokumentáció és a kivitelezési tervdokumentáció elkészítését is. A megrendelőnek előnyös, ha beépít egy olyan rendelkezést is a szerződésben, amely lehetővé teszi, hogy a felkérje a vállalkozót az árajánlatban szereplő feltételek mellett a tervezői művezetésre is.
A koncepciótervek elsősorban a fantázia megragadásáról szólnak és az sem utolsó, ha a megrendelő már az elején el tudja képzelni, hogy erre gondolt-e vagy a tervező tökéletesen más irányba indult el. Tehát ilyenkor számítógépes látványterveket, külső- és belső nézeteket és háromdimenziós metszeteket szemlélhetünk meg.
Az engedélyezési tervdokumentációnak meg kell felelnie a mindenkor hatályos jogszabályoknak és építészeti előírásoknak és ilyesmiket tartalmaz: alaprajzok, építészeti műleírás, építménymagasság-számítás, zöldterületmutató-számítás, stb.
A kivitelezési tervdokumentáció ennél már részletesebb elemeket tartalmaz, kitér az építészeti munkarészekre (pl. helyszínrajz M=1:200 léptékben), a tartószerkezeti munkarészekre (pl. födém- és teherhordó szerkezeti tervek), az épületgépészeti munkarészekre (pl. víz- és csatornatervek) és az épületvillamossági munkarészekre (pl. erős- és gyengeáramú hálózati helyszínrajzok M=1:200 léptékben).
dr. Némethy Zsuzsanna
jogi on-line tartalommenedzser


