A blogger válaszol 6. - kölcsönadásvételi és asztaloskodás
Az egyik megkeresőnk hitelből vett magának egy autót, amit a megvételt követően másnak átadna, hogy az lássa annak hasznát, de cserébe az autótulajdonos kikötné magának, hogy a használó fizesse a kölcsöntörlesztést.
Az itt található szerződés egy haszonkölcsön szerződés. Ennek alapvető jellemzője, hogy egy adott dolgot határozott időre, ingyenesen a másik használatába adok. Ez akár ki is zárhatná ennek a szerződésnek a használatát, de a törvény még úgy is rendelkezik, hogy a kölcsönvevő állja a fenntartással kapcsolatos költségeket. Tehát pontosan azt kell belevenni a szerződésbe, hogy a kölcsönadás ingyenes, de az esedékes részletet a használónak kell megfizetnie. Itt még érdemes azon elgondolkozni, hogy ki kerüljön bele a forgalmi engedélybe, hiszen tartós használat esetén a használónak nagyobb mozgásteret adna, ha nem csak meghatalmazásokkal próbálják a tényekhez hajlítani a jogi állapotot. Ahogyan gépjármű lízing esetén üzembentartóként nem a lízingcég, hanem a tényleges használó szerepel, javasolnám, hogy a szerződésbe kerüljön bele ennek a kérdésnek a pontos rendezése is, így a használó ezzel a szerződéssel már sikeresebben tudja a hivatallal szemben felvenni a harcot, hogy jegyezzék be üzembentartónak.
A másik megkeresőnk pedig vállalkozási szerződést szeretne asztalosmunkák elvégzésére.
Az itt található szerződés egy vállalkozási szerződés ruhakészítésre. Minden vállalkozási szerződés megegyezik abban, hogy a vállalkozó meghatározott eredmény létrehozására vállal kötelezettséget. Tehát ebben a szerződésben csak az eredményt (ruhakészítés és ezzel kapcsolatos járulékos kérdések) kell kicserélni az adott tevékenységgel létrehozandó más eredménnyel (pl. ebédlőasztal elkészítése). A vállalkozási szerződésnél még az merülhet fel kérdésként, hogy a vállalkozó az adott feladat elvégzéséhez rendelkezik-e a szükséges szakmai tudással és engedélyekkel. Amennyiben olyan tevékenységről van szó, amit csak engedéllyel lehet végezni (pl. szilveszterkor a petárda árusítása), akkor azt mindenképpen bele kell venni a szerződésbe, hogy addig nem kezdheti meg a tevékenységét, amíg a megbízónak be nem mutatja az adott engedélyeket. A szakmai tudást pedig tulajdonképpen fedezi az a kritérium, hogy adott eredmény létrehozására vállal kötelezettséget. Tehát ameddig kész nem lesz pl. az ebédlőasztal, addig nem jár neki ezért fizetség.
dr. Némethy Zsuzsanna
jogi on-line tartalom menedzser


